A véres gyertyaszentelő áldozataira emlékeztek Zentán

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik legtragikusabb napja volt február másodika, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja a zentai magyarság történelmében. Ezekben a napokban majdnem 3000 helybéli polgárt végeztek ki, ezért Véres Gyertyaszentelőként vonult be a város emlékezetébe. A 90-es évek eleje óta koszorúzással emlékeznek meg a tragikus eseményekről és az áldozatokról a Felsővárosi köztemetőben.

Az idei évben szűk körben tartották meg az alkalmi műsort, ahol a himnuszt követően Juhász Lassú Kornélia, a Városi Könyvtár munkatársa és a rendezvény moderátora kiemelte, hogy közel 3000 ember hunyt el; közülük számosnak a nevét ma is homály fedi. A történéseket Homolya Ákos, földrajz-történelem szakos tanár idézte fel, aki emlékeztetett rá, hogy az ünnep Jézus Krisztusnak a jeruzsálemi templomban való bemutatásáról szól; a zentaiak számára azonban ez egy mérföldkő.

Homolya beszéde után Szabadka Magyarországi Főkonzulátusának és a Magyar Nemzeti Tanácsnak a képviselői, valamint az önkormányzat, a helyi pártok és civil szervezetek tagjai helyezték el az ártatlan áldozatok emlékére felállított fekete márvány obeliszknél az emlékezés virágait.

A véres zentai Gyertyaszentelő

1849. február elsején, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének vigíliáján Zentán megadására szólították fel a magyarokat a szerbiai önkéntesekből és helyi szerbekből álló szerb csapatok, amelynek megtagadása után megindult az ostrom a város ellen. Zenta eleste után Aleksandar Trifković őrnagy, a szerb csapatok és a helyi szerbek egy része raboltak, pusztítottak és gyilkoltak a városban, a Szentháromság emlékmű köré gyűjtve a levágott áldozatok fejeit. A mészárlás Zentán két hétig tartott, a halálos áldozatok számát a történészek 2000-2800 fő közé teszik. Aki bírt Magyarkanizsa, Szeged irányába menekült. Sokakat felakasztottak, agyonvertek, a legtöbb embert csoportokban az alsóvárosi temető táján lévő, úgynevezett dézsma-magazinum mellé vezették ki, és ott lőtték le őket. A lakosok egy részét arra kényszeríttették, hogy fegyveres felügyelet mellett a megöltek fejeit levágják, és hogy a levágott fejekkel a Szentháromság szobrot díszítsék fel. Ezeken kívül folyamatosan napirenden voltak a súlyos botozások, a minimális botütések száma 50-60 volt, aminek következtében sokan megnyomorodtak. Rengeteg asszonyt, leányt és leánygyermeket tömegesen megerőszakoltak. A vérfürdőben a magyarok oldalán lévő zsidókat sem kímélték, maga a zentai rabbi is áldozatul esett a terrornak. A gyilkolásnak az sem vetett véget, hogy egy helyi szerb földbirtokos, Sava Vujić, Mojsije Zagorica jegyző, valamint a helyi pravoszláv pópa, Aleksandar Nikolić is kegyelemért esedezett (emellett mindhárman mentették, bújtatták és élelemmel ellátták a magyarokat, helytállásuk miatt megérdemlik, hogy neveik mindig aranybetűkkel írva legyenek, illetve, hogy utcák viseljék neveiket). A magyar hadsereg 1849. március 22-én foglalta vissza a várost. A háború előtt 15 ezer lelket számláló városban alig maradt életben 400 magyar lélek. A felszabadulás után Perczel Miklós, a magyar csapatok vezetője nem engedte, hogy a zentai vérengzés miatt felbőszült magyar csapatok a szerb lakosságon álljanak bosszút. Perczel vésztörvényszéket állíttatott fel, amely 47 zentai szerbet talált bűnösnek és halálra ítélt. A büntetést Zentán, május 22-én hajtották végre.

Forrás: vajma.info Fotó: Kállai Göblös Nikoletta